Már az adventi időszak kezdetén megszólított a Lukács evangéliuma 2:14. Tudtam, hogy 2008 karácsonyán az a feladatom, hogy az evangéliumnak ezt a részét tolmácsoljam az ünneplő gyülekezetnek. Hordoztam hát magamban/al a mennyei sereg dicsőítését:
Klasszikus változatban: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
Békés Gellért fordításában: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kedveltjeinek.”
Filológus megközelítésben: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakarat embereinek.”
Klasszikus változatban: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
Békés Gellért fordításában: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kedveltjeinek.”
Filológus megközelítésben: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakarat embereinek.”
