Cimkék

Az irgalmas szamaritánus - bibliamagyarázat

Az elmúlt időszakban sokszor találkoztam a példázattal: prédikáltam róla, papnőtalálkozón jártuk körbe, vallásórán tanítottam. Mivel üzenete mélyen érinti az egyházban/egyházért élő embert – ma erről szeretnék szólani.
Jézus az ÚSZ-ben a képes beszéd csaknem minden fajtájt felhasználja, hogy Isten országának a hallgatóktól olyan távol álló valóságát érzékelhetővé s aztán érthetővé tegye. Nem tartotta fontosnak, hogy éppen melyik formát veszi elő, de azt igen, hogy egy műfajon belül a képanyag változatos legyen. Jelen esetben példaelbeszélésről (embola-etikai töltetűek mind) beszélünk. A példaelbeszélés egyedi, nincs párhuzama. A jelen esetben keretet szolgáló párbeszéd viszont megtalálható a szinoptikusoknál.
Az események színhelye a Jerikó-Jeruzsálem közötti országút. (27 km) A sziklás pusztán át vezető út mentén több barlang volt, Flavius vad vidékként említi, ahol rablók tanyáztak. Ezek gyakran kifosztották a kereskedőket, akik Jerikón, a határvároson keresztül keletről árut vittek Jeruzsálembe. Jerikó Jézus korában vámhely volt.
A pld főszereplője egy szamaritánus – közismert a zsidók és a szamaritánusok közti mély gyű-lölet. És mégis, nem véletlen, hogy Jézus egy, a zsidók által megvetett embert választott pozitív példaként. A további szereplők egyházi emberek, akik a példázat negatív szereplőit teszik ki.
Jézus elvezet az elmélettől a gyakorlatig: nem utasítja vissza azokat a kérdéseket, amelyek a törvény ismeretére vonatkoznak, de mindig a mindennapi élet gyakorlati kérdései felé tereli a gondolkodást. A törvény ismerete fontos, de a tudás önmagában nem változtatja meg a világot. Konkrétan: a törvényt ismerőnek kell kimennie a világba és cselekedni azt, amit tud. Ilyen értelemeben mondja Ragaz, hogy ha az egyház teol. problémákkal van elfoglalva s nem érdeklik a nagy politikai és gazdasági nyomorúságok, akkor az csak elméleti kereszténység.  Az elméletben megrekedő kereszténység pedig néma, süket és béna. A kereszténység azt jelenti tehát, hogy fontos a kultusz, de fontos az élet istentisztelete is, fontos az imádság, de fontos a cselekvő szeretet, kell a hit, de nem mindegy az életvitel, kell a dogma, de még inkább az etika.
Aki a példaelbeszélés segítségével együtt halad Jézussal, az a törvény világától az örök életig jut el. A történet elején Jézusnak úgymond könnyű dolga van, mert a törvénytudó jól kérdez, tudja, hogy az örök élet várományosának cselekednie kell. Viszont Jézus is tudja, h most olyan valakivel beszélget, aki számára a törvény útjelző tábla az örök élet felé, ezért ő maga tereli a szót a törvényre. De a második kérdésből kiderül, hogy a törvénytudó szerint hézag van a törvényben: aki a törvényen belül marad, az a tilos-szabad várfalai mögött él, a 612 (248 elrendelő-tedd!, 365 tiltó-ne tedd!) rendelkezés kötöttségében. Jézus ebből a világból hívja ki hallgatóját egy olyanba, amelyben a könyörülő szeretet szabja meg a felebarát fogalmát és olyanba, amelyben minden ember egy potenciális felebarát. Ebben a világban az írástudó veszélyben van, mert nincs szükség olyan írástudásra, amely gátolja a szeretetet. Mert a szeretet maga az élet, az örök élet.
Igazságtalanok és előítéletesek lennénk, ha azt mondanók, hogy Jézus korában a törvénytudók nem hirdették volna a felebaráti szeretetet. A baj az volt, hogy előrébb helyezték az Isten iránti imádatukat – ebből adódóan pedig sok gyakorlati cselekedetük elsatnyult. Ilyen értelemben írja János: „Ha azt mondja valaki, hogy szeretem Istent és gyűlöli az ő atyjafiát, hazug az, mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?” 1Jn4,20
A szamaritánus a félholtat látta, megindult bensője, segített – felebaráttá vált. Ezen az úton akarja Jézus hallgatóját végigvinni: önmagától felebarátjáig. Arra a kérdésre, hogy ki az én felebarátom, a törvénytudó azt várja, hogy Jézus egy jól meghúzható kört jelöl. De ez nem történik meg, mert a felebarát szó kölcsönös viszonyulást fejez ki, aminek megfelelően a törvénytudónak először az úton haladók gondolkodását kell magáévá tennie, majd a félholtét: felebarátja vagyok-e a sebesültnek? Az a szamaritánus, aki az úton van, még csak ember, de amikor emberként elindul a másik ember felé, amikor nem maga és még csak nem is Isten szerint gondolkodik, hanem embertársa szerint, jó úton van afelé, hogy felebarátra tegyen szert és h ő maga is azzá váljék. Önmagunktól a felebarátig az út akkor a leghosszabb, ha az úton fekvő félholt az ott elhaladó ember ellensége –írja Kozma Zsolt.
Jézus olyan szabadságot hirdet, amelyben az egyén felelős lelkiismerete szerint cselekszik, azaz kiszabadít a csoportgondolkozás rabságából és bevezet a személyes döntések szabadságába. Szabad embernek lenni azt jelenti, hogy a magam szemével látok, a magam szívével érzek, a magam kezével cselekszem. A szabad ember – teljes ember. Ez az ő Istentől kapott ajándéka már e földi életben.

Kedves Szolgatársak! Hasznos néha megállni és elidőzni egy-egy bibliai üzenetnél. Hajlamosak vagyunk arra, hogy prédikáljunk róluk, de kívül maradjunk a történeten. A fent tárgyalt példaelbeszélésnek ez az egyik jelentős üzenete: élj a történetben!
Nézd meg magadnak a papot, a lévitát, a félholtat, a szamaritánust, a fogadóst, a szamarat, az őket körülvevő tárgyakat és lépj be a történetbe. Melyikük vagy te? Miért tudsz azzal azonosulni éppen most? Mit üzensz a melletted levőnek, aki szintén ott él a történetben? Elvonulsz nesztelenül és/ vagy terhet cipelsz csendesen? Gyógyítasz is vagy te vagy a mindenkire rásütő fényes nap? Befogadod az ismeretlent vagy a törvénybe menekülve falakat állítasz? Ha úgy érzed fontosak ezek a kérdések rágódj rajtuk, ha nem érintenek meg, lépj tovább. Csak élj az életedben!
(íródott Kozma Zsolt gondolatainak felhasználásával)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése