Gyászoló Család, végtisztességet tevő gyülekezet!
Ha nem lenne nehéz a szó és engedné a fájdalom, ezt a prédikációt egy történettel kezdeném. Egy olyan történettel, amelyen nevetni lehet, ahol minden szóban ott van a székely humor utánozhatatlan csintalansága. Illetlenség ezt mondani? Valóban, temetésen nem ez a szokás. De aki egyszer is találkozott elhunyt testvérünkkel, tudja, hogy miért mondom ezt. Aki ismerte, tudja, hogy lételeme volt a humor, a móka, a nevettetés. Én magam is így zártam őt a szívembe. Hisz Zolti bácsi volt az, aki istentisztelet végén, a kézfogás melegében elmesélte vagy a legújabb viccet, amit hallott vagy azt, ami eszébe jutott a prédikáció kapcsán. Így minden vasárnap vígan búcsúztunk egymástól.
A legutóbbi vasárnapon, amikor még ő is ott volt a templomban, egyedül a férfiak padjában, nemcsak az anyákat, hanem az édesapákat is méltattam. Kézfogáskor pedig nem viccet mondott, hanem köszöntött: boldog anyák napját. Én meg hasonlóan: Isten éltesse az édesapát! Hát így találkoztunk mi utoljára – így őrzöm én őt a szívemben, most már örökre.
Gyászoló Testvéreim!
A felolvasott bibliai szavakat Jób könyvéből idéztem. Jób könyve egy szélsőséges ószövetségi tanmese. A történet azzal indul, hogy megismerjük Jóbot, aki istenfélő ember hírében áll, nagy családdal és gazadagsággal. Aztán betekintést nyerünk a fenti dimenzióba is, ahol Isten és Sátán társalognak egymással. Sátán provokálására Isten próbára teszi Jóbot, mert biztos benne, hogy történhet bármi, hűséges szolgája Őt soha meg nem tagadja. Így is történik: állatait elhajtják, szolgáit megölik, termése elpusztul és gyermekeire rászakad a ház. Ekkor hangzik el az idézett mondat: „az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve.” Hatalmas erőre, hitre, bizalomra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen esetben ne törjön össze az ember és tudja azt mondani, amit Jób mondott. Ám Sátánnak ez sem elég, azt mondja az Úrnak, hogy ez így ugyan rendben van, de ha betegséggel sújtod meglátod, hogy másként lesz. Ám nem lett igaza. A betegségben is volt ereje ennek a szerencsétlen embernek azt mondani, hogy „ha a jót elfogadtuk az Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób2,1O) A nyomorúságban Jóbot meglátogatja három barátja, akik támogatják, vigasztalják és próbálnak választ keresni az ő szenvedésére. Jób erőssége pedig az, hogy kitart Istene mellett. Isten pedig meggyógyítja és visszaadja mindazt, amit elvett tőle. Gyászoló Testvéreim! Feltevődhet a kérdés, hogy miért ezt a történetet választottam a mai alkalomra. Három dolog miatt:
- Jób istenfélő ember volt – ezt elmondhatjuk elhunyt testvérünkről is. Vasárnapról vasárnapra jelen volt az imádságnak házában, nem volt mindegy számára az, hogy mi történik az egyházközségben.
- Akárcsak Jóbnak, úgy neki is volt ereje kimondani az élet történései közt azt – nem is egy alkalommal -, hogy az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő neve.
- Betegségében is párhuzamot látok – meg tudott maradni mindvégig hívő embernek. Sőt, a kórházi betegágynál a Szentírás olvasása volt a híd közte és felesége között.
Emil Isac: Ha meghalok
Ne bánd fiam, ha meghalok,
Értem sírnod sem kell
Hisz én vagyok te, s te vagy én
Nem hagylak soha el.
Világra hangom szólított,
Léted, létembe fog.
Könnyem keresztelt, s búm nyomát
Hordozza homlokod.
Ne emlékezz rám búsan
Hű társam, hitvesem
Már megadatott nékem
Emlékben fénylenem,
Ne emlékezz rám búsan
Testvér, rokon, barát…
Add meg a könnyet,
Élj és szeress tovább.
Addig vagyok, míg élek
Szívetekben, bennetek.
Ember voltam mindig:
Ezért szeressetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése