Megdermedt a szívünk

 Az elmúlt héten utolsó útjára kisértük id. Kocs Árpádot.

92. életévével  az egyházközség egyik legöregebb embere volt.

Önkezével vetett véget életének.

Idén, május 29-én volt a Szent László Kistérség szervezésében  a Hadifogoly és veterán találkozó.  A 84-es gyalogezred honvédjáról, egykori hadifogolyról a képet ott készítette róla Fülöp Lóránt.

„Amikor ezt  meghallottuk, megdermedt a szívünk és még a lélegzete is elállt mindnekinek miattatok.” (Józsué 2,11)

Gyszoló család, végtisztességet tevő gyülekezet!

A Bibliának előbb felolvasott szavai pontosan kifejezik azt, hogy mit is éreztünk, amikor meghallottuk a történteket. Azóta tőbb helyen is elhangzott a kérdés: Biztos, hogy nem gyilkosság történt? – És ez a kérdés két dolgot is jelez:

- hogy olyan világ változott körénk amelyben könnyebben elhihető a gyilkosság, mint az, hogy valaki önkezével vet véget életének,

- hogy mindenkit megdöbbentett Kocs Árpádnak ez a döntése és egyszerűen hihetetlennek tartja a történteket. 

Isten az ember teremtésével sötétségből világosságra hozta/hozza az életet, hogy „munkálkodjon az eledelért, amely megmarad az örök életre.” (Jn 6, 27) Ez Isten célja az ember életével és a későbbiekben folyamatosan segítségére van, hogy ebeli munkálkodásában segítse:

„hogy neked adjam a földet örökségül” (1 Mózes 15, 7)

„hogy törvényekkel szabályozza az emberi életet – ld. 10 parancsolat” (2 Móz 20. 2sk)

„hogy Istenetek legyek ... és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (3 Móz 22,33 és Ez 37,13)

„nyisd szét a te szádat és betöltöm azt.” (Zsolt 81, 14)

„napról-napra gondoskodik rólunk” (Zsolt 68,20)

„megszenteljelek” (Ez 20,41)

Minden ember annyi idő kap Istentől, amely a rá bízott feladatok elvégzéséhez elegendő. És annyi erőt, amennyi szükséges a munkálkodásához. Egy ismeretlen költő így vall erről:

"Erőt kértem tőled, és te nehéz feladatokat adtál, hogy megerősödjem általuk.

Bátorságot kértem, és te nehéz körülményekbe vezettél, hogy megtanuljak sembenézni ezekkel.
Szeretetet kértem, és te olyan embereket küldtél, akik ezt éhezték, és általuk szeretni tanítottál.
Semmit sem adtál abból, amit kértem, mégis mindent megadtál, amire szükségem volt. Azért, hogy megtanuljak bízni benned, és teljes szívemből szeretni téged! Egyszóval: MEGHALLGATTÁL!”

Kocs Árpád, életének 91 éve alatt nézzünk csak egy pár kiemelkedő alkalmat amikor „az eledelért, amely megmarad az örökéletre” munkálkodva, Isten segítségére volt:

1.      Árván maradása - „nyisd szét a szádat és betöltöm azt”

2.      Fogolytábor – „hogy Istenetek legyek...”

3.      Kisgyermek fia elvesztése - „megtudjátok, én vagyok az Úr”

4.      Özvegysége – „napról-napra gondoskodik rólunk”

5.      Hajlott kora – „hogy megszentelje”

Életének  91. évében erről mondott le néhai Kocs Árpád.

Az elmúlás emberi önakaratból való választása azt jelenti: Én vagyok úr az életem felett nem Isten!

Olyan embertől, aki rendszeres résztvevője volt minden istentiszteleti alkalomnak, érthetetlen ez a döntés. Olyan embertől, akinek odahaza az ablakpárkányon mindig kézügyben volt a Bibliája és annak olvasásával sok időt töltött Isten közelségében, érthetetlen ez a döntés.

Olyan embertől, akit a fogolytáborok halálából kihozott az Úr, érthetetlen ez a döntés.

Olyan embertől, aki igen hajlott kora ellenére is jó erőnek és ép elmének örvendett, érthetetlen ez a döntés.

Olyan embertől, aki kényelemben, megbecsülésben, gyermekeinek, rokonainak szeretetében, megbecsülésében élte hajlott korát, érthetetlen ez a döntés.

 Az elmúlás emberi önakaratból való választása azt jelenti: Kibújok a feladat elvégzése alól, hogy „munkálkodjak az eledelért, amely megmarad az örök életre.”

A baj az, hogy azt a feladatot, amit nem végzett el itt hagyja az utódokon. És önakaratú cselekedete terhét is az utódokra hagyja.  És annak érthetetlenségét és a magyarázkodást is az utódokra hagyja.

Ezért is van Gyászoló Család, hogy : „Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok.” (Józsué 2,11) Ebből pedig fontos meghallanotok azt, hogy Miattatok.

Most nehéz feladatokat kaptatok, de bízunk benne azért,  hogy megerősödjetek általa.
Most nehéz körülményekbe vezettek, de bízunk benne azért, hogy megtanuljatok szembenézni ezekkel.”

Bízunk benne, hogy Isten meghallga, megvigasztal és megerősít ebben a nehézségben.
Ámen.