Bibliai alapgondolat: Máté 15,21-28
"Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: "Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek." De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: "Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk." Ezt felelte: "Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól." Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: "Uram, segíts rajtam!" De visszautasította: "Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak." Az asszony ellentmondott: "Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról." Erre így szólt Jézus: "Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint." Még abban az órában meggyógyult a leánya."
Gyászoló Testvéreim!
Amikor valaki eltávozik körünkből odahajolunk mellé és emlékezünk. Képek villannak fel bennünk és fényképszerűen jelennek meg lelki szemeink előtt. Ilyenkor nagyon hálásak vagyunk, ha fiókok mélyén, albumokva rendezve megtaláljuk a fényképeket és elmélázhatunk azokon.
Én magam is őrzök egy fényképet, melyet időről időre kézbe vettem és megnéztem. Egyszer sem tudtam letenni könnyen, mert nagyon mély érzéseket mozgatott meg bennem. Hárman állunk azon a fényképen: Domokos bácsi, Lídike néni és én. Hátunk mögött az unitárius templom bejárata, körülöttünk rengeteg virág. Mindhármunk arcán boldog mosoly, az övéken meghatódottság és őszinte hála is. A kép ezelőtt másfél évvel készült, pünkösdkor, amikor a család úgy gondolta, hogy meglepi a szülőket 50. házassági évfordulójukon. Istentisztelet és úrvacsoraosztás keretében köszöntöttük őket, kívánva nekik még hosszú éveket. Akkor – nagyon bölcsen – Lídike néni azt mondta, hogy azt hogy mennyi van még nem tudhatják, de hogy ennyit már adott a jó Isten azért nagyon hálásak. Igazat adtam és most is ezt mondhatjuk: a keresztény ember bölcsességével szóllott.
GyT! A felolvasott bibliai részben egy olyan asszony történetével találkozunk, akinek tulajdonságai 2000 év távlatából iderepítenek a mába. Átsüt a történeten, hogy egy nagyon egyszerű asszonnyal kerülünk szembe, aki alázattal, kitartással és hatalmas hittel kér segítséget. És nem önmagának, hanem gyermekének. Saját életünkből ismerjük az érzést, hogy milyen nehéz kérni. Főként idegen emberektől. Mégha kedves és istenes is az az ember. Ám ez az asszony félreteszi félelmét és kér. Mert a gyermeke a mindene és megmozgatna mindent, hogy megmentse őt. Alázatosan viselkedik, még akkor is, amikor a tanítványok elhessegetnék a tanítómester mellől. Az alázat egy csodálatos erény. A társadalom nem szerette soha és nem szereti most sem. Ez a keresztény, a hívő emberek kiváltsága. Amikor nem rámenősen követelőznek, nem kiabálva kérik ki maguknak, hanem csendesen és kitartóan hisznek. Szinte csak suttogják a kérésüket, de azt olyan erővel teszik, hogy nem lehet ellenállni annak. Erre utal Jézus, amikor azt tanítja nekünk, hogy „Kérjetek és megadatik nektek.” Az alázatosságnak és a hitnek pedig mindig gyümölcse van. Mind ahogy a fent olvasott történetben is tapasztaltuk. Lídike néni egy hasonló asszony volt. Csendes, alázatos, az övéiért mindent megtévő hívő asszony. Egyházunknak segítő, oszlopos tagja; férjének támasza, hitvese az utolsó percig; gyermekeinek, unokáinak önfeláldozó, mindent megosztó, szeretetet adó édesanyja, nagy- és dédanyja.
Azt mondják nagyon szereti az Isten azokat, akik ilyen szépen szenderülnek a halálba. Én hiszem, hogy Lídike nénit nagyon szerette és szereti az Isten. Nemcsak ezért. Mindannyian tudjuk, hogy áldása végigkísérte életét, életüket. Fogalmazhatnék úgy is, hogy munkatársi viszonyban voltak Istennel. Megélte, hogy kapni jó, de adni még jobb.
Gyászoló Család! A hitves, az édesanya, a nagymama, a rokon egész életével azt tanította, hogy az Istenbe vetett hit kibékülés földi létünkkel – és hiszem, hogy ma sem mondana mást. „Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak”(Zsid 9,27) – mondja a Szentírás, és ez alól a hívő ember sem kivétel. De a hívő ember másként éli át az elválást és a gyászt is másként viseli el: van hite, reménysége és szeretete. E három közül pedig legnagyobb a szeretet, mely soha nem múlik el. A halál után sem. Csendes estéken hiánya fájni fog, de szeretetét mindig érezni fogjátok. Hitem szerint akkor tesztek a legtöbbet, ha imádkoztok és úgy éltek, ahogy ő tanított benneteket. Ahogyan Jézus is fogalmaz: „új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn13,34-35)
Ámen
Újvárosi Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése