Elhangzott az Erdélyi Múzeum-
Egyesület orvos- és gyógyszertudományi szakosztálya 23.
tudományos ülésszakának záró istentiszteletén Székelyderzsben, 2013. április 13-án.
Szolgálatvégző: Demeter Sándor Lóránd
Text:
„Amikor útban volt Jeruzsálem felé,
Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba,
szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak és
kiáltozva kérték: „Jézus, Mester könyörülj rajtunk!”
Amikor meglátta őket így szólt hozzájuk: „Menjetek el,
mutassátok meg magatokat a papoknak.” És amíg odaértek
megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult,
visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus
lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus
ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a
többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse
Istent, csak ez az idegen?” És ezt mondta az Úr: Kelj fel, menj
el, hited megtartott téged.” (Lk 17, 11-19)
Istentiszteletre egybegyűlt Kedves
Testvéreim!
Annyit tudtatok a mai alkalomra
készülve, hogy ellátogattok Székelyderzsbe megtekinteni egy
csodálatos templomot, és részt vesztek egy unitárius
istentiszteleten. Én annyit tudtam a mai napról, hogy hozzánk
érkezik kétszáznál is több orvos és gyógyszerész, illetve ismertem a mai napot
előkészítő szervező orvostársaik izgatottságát. Kerestem
valami ennél többet, ami titeket orvosokat és engem a prédikáló
lelkészt összeköt. E közös kapocs megtalálásához egy
személyes élettörténetet fogok megosztani. 2005 őszétől 2006
januárjáig egyik szemünk nevetett, mert kislányunk születésére
készültünk; a másik szemünk sírt, mert édesapámnál
gyomorrákot diagnosztizáltak. Kórházba került, több műtéten
átesett, végül 2006 januárjában elveszítettük. Az alatt az
időszak alatt láttam az orvosi igykezetet, hogy egészségesen
jöhessen világra egy kisbaba és láttam a kínlódásukat, hogy
megtartsanak egy távozóban levő életet. Láttam, a szenvedésüket
akkor, amikor haldokló apámmal, vagy velünk, még reménykedő
családtagokkal kellett súlyosabbnál is súlyosabb híreket
megosztaniuk. Amikor a mai napot előkészítő orvostársaikkal
találkoztam, a megbeszélés után illedelmesen búcsúzkodtunk
egymástól, és egyikük így köszönt el: Viszontlátásra, és
inkább itt találkozzunk, mint nálunk a kórházban. Csendesen
visszaszóltam: Higgyék el, vannak helyzetek, amikor jobb a velem
való találkozást is elkerülni. Pontosan értették, hogy miről
beszélek. Értették, mert egy közös pont orvos és lelkész
között, hogy bármennyire is szeretnénk elkerülni a fájdalmas
helyzeteket mégis gyakran találkozunk a szenvedéssel,
haldoklókkal, gyászolókkal.
Ennek a közös pontnak az alapján
esett választásom Lukács evengéliumából a felolvasott gyógyuló
történetre. Ez egy sikertörténet, hiszen tíz beteg ember
kigyógyul a betegéségéből és egészégesen folytatja tovább az
életet. A sikert az is fokozza, hogy olyan betegséget győznek le,
amely a modern orvostudmány szerint is csupán 1982 óta
gyógyítható, azóta is nagyon hosszasan és költségesen.
Európában utolsóként itt Romániában ma is működik egy
leprásokat kezelő központ. A Jézus élettörténetében
fellelhető több gyógyító történet közül választásom azért
is esett erre a Lukács evangéliumában szereplőre, mert a
bibliakutatás szerint Lukács evangélista állítólag orvos volt
és evangéliumában nagy figyelmet fordít a nők-, a szociálisan
hátrányos helyzetben levők- és a betegek életére. Úgy hiszem,
hogy ma értő fülekre és értő szívekre talál e történet.
Mit ígérhetek nektek a mai
prédikációval? Azt, hogy bemutatom a gyógyulás útjának három
olyan lépését, amelyet a betegeitekkel való kapcsolattartásban
használhattok és nekik tovább adhattok.
Ennek a három lépéshez az
evangéliumi történetből három mondat fog elvezetni.
- „És amíg odaértek megtisztultak.” ( Lk 17,14/b)
Tíz leprás, tíz beteg ember elindul
egy úton, amelyre Jézus küldi el őket. Menet közben
megszabadulnak a betegségüktől. Ezt a folyamatot Lukács
evangélista megtisztulásnak nevezi. Miért is használja ezt a
megnevezést? Szóhasználata összefügg a betegséggel. Abban a
korban a leprásokat egy elszigetelt helyre száműzték. Ebben a
száműzetésben mégis gondoskodott róluk a közösség, mert
rendszeresen szállított számukra élelmet és ruhát. Jézus
korára már kialakult egy más szemlélet, amely a gondoskodó
közösséget a beteg ellenségévé tette. Azt tartották ugyanis,
hogy a beteg valamilyen bűnt követett el és büntetését ezért
megérdemli. Mielőtt megrökönyödnétek ezen a gorombaságon,
kérlek hallgassátok meg mit mond Hézser Gábor a mai kor emberének
betegségszemléletéről: „Betegségtudat és bűntudat ma is
elválaszthatatlan.” Állítását felmérések és kutatások
alapján igazolja. Egy nyugat-európai felmérés szerint a gyermekek
60%-a szerint a betegség kapcsolatban van az engedetlenséggel,
rosszasággal. Egy amerikai kutatás szerint a kórházban fekvő
betegek 75%-a azért van ott, mert valamilyen bűnt saját magának
nem tudott megbocsátani. Ez a máig is élő szemlélet az oka
onnak, hogy a betegségtől való megszabadulásra az evangélista
azt mondja megtisztult. Megtisztult a bűntől és annak a jelétől.
Különös, hogy amíg külső szemlélő így látja a történteket,
addig az, akivel megesett, aki személyesen átéli, egészen mást
mond az esetről. Egész pontosan ezt: „amikor látta, hogy
meggyógyult...” (Lk 17, 15/a) Gyógyultnak nevezi magát. Az ő
szóhasználata is összefügg a betegséggel, de egészen más a
megközelítése. Megértéséhez vissza kell kanyarodni a leprához.
Aki ezt a fertőző betegséget elkapta az egyszerre több mindennel
szembesült. Először tudomásul kellett vegye a teste romlását és
szembe kellett nézzen azzal, hogy a kor ismeretei szerint lassú
rothadásának biztos halál lesz a vége. Testének tüneti
betegségével egy hatalmas lelki terhet is el kellett hordozzon.
Fertőző betegsége miatt kirekesztették a közösségből,
elveszítette családját, gazdasági helyzetét, társadalmi
helyzetét és ezekkel a veszteségekkel valakiből senkivé lett.
Ezt a lelki terhet is hordoznia kellett. Amikor megállapítja
magáról, hogy meggyógyult, akkor ezzel a szóval többet mond
annál, hogy megtisztult, megszabadíttatott. Aki meggyógyult, annak
az élete újra teljessé lett. Visszakapta családját, társadalmi
helyzetét, önbecsülését, emberi értékeit. Egész lett. Ahhoz,
hogy idáig elérjen először rá kellett lépnie az útra, amelyen
Jézus elindította. Ez a gyógyulás első lépése: elindulni a
kijelölt úton.
- „Amint beért egy faluba...” ( 17, 12/a)
Az evangélium görög nyelvén itt az
szerepel, hogy beért valami faluba, néhány házból álló
házcsoportba. Súlyos szavak ezek: valami faluba, néhány házacska.
Biztosan érzik ezekben a szavakban azt, hogy a helynek nincs
jelentősége. Névtelen, miként a leprások is azok. Közösség
által leírt, kitaszított, név nélküli emberek. Jelentéktelen
hely, jelentéktelen emberekkel. Látszólag e megjegyzés is
jelentéktelen, mégis roppant fontos, mert egy ilyen bevezetővel
induló gyógyuló történet olyan értelmet nyer, hogy Isten
látszólag jelentéktelennek tűnő helyeken, látszólag
jelentéktelennek tűnő emberek életében is jelen van.
Miért beszélek itt Istenről, amikor
a történetben még csak el sem hangzik a neve? Azért, mert az
egész történet kimondatlanul is őt hordozza és róla beszél.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Jézus így szól „Menjetek el,
mutassátok meg magatokat a papoknak!” (Lk 17, 14/a) az Istennel
való kapcsolat gyönyörűen követhető. Isten indirekt módon való
jelenlétéhez méltóan Jézus is az indirekt beszédstílust
használja. Mondhatta volna a könyörgő betegeknek, hogy
meggyógyultak, menjenek békével stb. Igen, számítottunk is erre.
Ő viszont az elküldés által a betegeket bevonta a saját
gyógyulásukba. A papokhoz küldte el őket, akik a kor szokása
szerint diagnosztizálták a betegséget és a gyógyulást, a
megtisztulást is csak ők mondhatták ki. Ennek helye a jeruzsálemi
templom volt. Samária és Galilea között, valami falucskából
Jeruzsálembe küldte el Jézus a betegeket. Ez száz kilométer
utazást jelentett. Ez gyalogosan, a tisztulás szertartásával
együtt több napig is eltarthatott. Tíz nyomorult embernek Jézus
ilyen út előtt mondta azt: Menjetek! Küldésében kimondatlanul is
ott van, hogy én hiszek benne és megmutatom neked, hogy Isten tesz
érted. Most rajtad van a sor, hogy rálépj az útra. Tíz nyomorult
ember kockáztatott azzal, hogy elindult. Kozkáztatta, hogy hibávaló
utat tesz meg, kockáztatta az életét, hogy nevetség tárgyává
teszi magát a papok előtt, hogy csalódik, hogy még
reményvesztettebbé válik. De nagy nyereség reményében
kockáztattak. Nyereségük ugyanis nem csak a betegségből való
felépülés, hanem az egész-ség, életük teljességének a
visszanyerése. Még ilyen kecsegtető nyereség reményében is
látható, hogy hit kellett az útrakeléshez. A hitet mi unitáriusok
úgy írjuk körbe, hogy bizalom Istenben. Kimondatlanul is így
beszél a történet Istenről. Az Istenben bízás képessége tette
valóvá az elindulásukat. A történet végén a meggyógyultat
ezzel az áldással engedi el Jézus véglegesen: Elfogadtad azt,
hogy Isten látszólag jelentéktelennek tűnő helyeken, látszólag
jelentéktelennek tűnő emberek életében is jelen van. Hited
megtartott téged. Ez a gyógyulás második lépése.
- „távol megálltak és kiáltozva kérték” (Lk 17,13/a) és „látta, hogy meggyógyult, visszatért és fennhangon dicsőítette Istent.” (Lk 17, 15/b)
A vonzás törvénye szerint a világ
rezgésekből áll, és a hasonló a hasnolót vonzza. A törvény
tanítói szerint hangosan kérni kell amire vágyunk, rá kell
összpontosítani az érzelmeket és úgy kell tenni, mintha már
megtörtént volna.
Ezt tették a leprások is. Hangosan
kérték a gyógyulást. Erre egyrészt a kor törvényei is
kötelezték őket (csengős bot, messziről kiáltani, hogy az
egészséges emberek elkerülhessék), másrészt Jézus tanítása
is felhatalmazást ad: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és
találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.” (Mt 7,7)
Egy a meggyógyultak közül hangos az
istendicsőítésben is. Erre nem kötelezte semmiféle törvény
vagy előírás, ez részéről a bizonyosságból fakadó bizonyság.
Jellemző, hogy míg a kérésben tízen hagosak, a gyógyulást
követő bizonyságtételnél már csak egy emberrel találkozunk.
Ennek az egynek a hangos kérése és istendicsőítése viszont
alkalmas és példaértékű tanítás minden idők emberének, így
nektek is tesvéreim.
Ne felejtsd el, hogy kérj bizalommal
Istentől és légy hálás azért, amit kaptál. Tiszteld azt, aki
adta és példáddal erre taníts másokat is.
A gyógyulás útjának három lépését
ígértem ma nektek. Menjetek el és betegeiteket emlékeztessétek e
három lépésre:
1. Kelj útra!
2. Fedezd fel Istent az életedben!
3. Légy
hangos a kérésben és az istendicséretben!
Isten áldjon mindenkit. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése