Isten hírnökei

Temetési beszéd „Bóka”, azaz Gergely József roma testvér koporsója fölött, aki élt 73 évet
 Text: Jónás könyve 2, 3-10 

GYászoló Testvéreim! Az imént felolvasott bibliai versek egy próféta szavai. Egy olyan próféta szavai, akit mindenki ismer. Jónás egyszerű ember, akit megszólít az Úr. Ninive városába küldi, hogy megtérést hirdessen. Ám Jónás megijed a nagy feladattól, és teljesen más irányba veszi útját. Ellentétes útra indul azzal, ahova az Úr küldte. Elfut, majd felül egy hajóra és menekül. Ám a tengeren óriási vihar tör ki és az emberek hamar rájönnek, hogy ki miatt történik mindez. A döntés visszafordíthatatlan: úgy menekülhetnek meg, ha kidobják a hajóból azt, aki az Úr ellen vétett. Súlyos és halálos ítélet! Jónás a vihar kellős közepén egymagában szembenéz a halállal. Belátja, hogy tévedett, de már késő. És amikor mindent feladott volna megérkezik a menekülés: egy cethal lenyeli és nem fullad meg. Itt tölt el három napot, míg végigondolja és megérti, hogy az Úr elől nincs menekvés.

A bibliabéli történetek nem véletlenül íródtak. Tanulságul szolgálnak az utókor számára. Így van ez Jónás próféta történetével is.

1.     Mindannyian Isten hírnökei vagyunk.Úgy jövünk a világra, hogy egy-egy üzenet hordozói vagyunk e földi életben. Feladatunk az, hogy ezt az üzenetet megosszuk a világgal, mert ezáltal teljesítjük életünk célját és egyben küldetésünket.

2.       Életünk folyamán hajlamosak vagyunk úgy élni, hogy ne hallhassuk meg Isten szavát. Zajongunk, rohanunk, nem figyelünk a belsőnkre. Esélyt sem adunk arra, hogy napvilágra kerüljön, mi céllal jöttünk e világra.

3.      Ha mégis megtesszük, nagyon sokszor elmenekülünk a feladat elől. Azt gondoljuk, akárcsak Jónás, hogy ha más irányba megyünk, mint amerre az Úr küld, akkor megúszhatjuk a feladat teljesítését.

4.      Ám mindig van életünkben egy pillanat, amikor felismerjük, hogy mehetünk bárhová, az Úr így is, úgy is reánk talál. És ez a pillanat a döntő életünkben. Jónás jól döntött: elment Ninivébe, ahol romlottak és bűnösök voltak az emberek, elmondta nekik az Úr üzenetét, hogy ha nem változnak meg elpusztulnak, és az emberek meghallgatták. Ő úgy érezte, az Úr szórakozott vele, hiszen nem következett be a pusztulás. Ám valójában embereket mentett meg azzal, hogy továbbította az üzenetet. Így van ez a mi életünkben is: el kell mondanunk az üzenetet, akkor is, ha nem látjuk értelmét, mert a jó Isten tudása több a mi tudásunknál.

Gyászoló Testvéreim! Valahányszor megállunk egy koporsó mellett, a könnyeken és a fájdalmon túl, számba vesszük elhunyt testvérünk életét is. Felszínre törnek az emlékek, a közösen megélt pillanatok és megfogalmazunk magunknak egy véleményt. Kérdéseket teszünk fel és nem találjuk rá a válaszokat. Tanulságokat vonunk le és ítélkezünk. És ez így van rendjén. Mert egy-egy koporsó nem más a mi életünkben, mint egy-egy emlékeztető arra, hogy életünk véges, ugyanakkor kérdőjel is, hogy megéltük-e a küldetésünk. Felkiáltójel testvéreim, hogy halljuk-e a mi Istenünk szavát, kérdőjel, hogy ha halljuk, tesszük-e a dolgunk? Felkiáltójel azért, hogy mi magunk is tengerbe kerülhetünk vagy éppen a cethal gyomrába!

Unitárius hitünk szerint halálunk után a mi lelkünk visszatér oda, ahonnan érkezett: a mi egy igaz Istenünkhöz. Kérdéseinket fogalmazzuk meg magunknak, tanuljunk elhunyt testvérünk életének tetteiből és keressük a mi Istenünket, hogy meghallhassuk és megcselekedhessük mindazt amit reánk bízott. Mindezek tudatában vegyünk utolsó búcsút testvérünktől, majd kísérjük őt az örök nyugvó helyre. Isten legyen vele, Isten maradjon velünk. Ámen.

K