Miért múlik el minden, ami szép?

Zsinatot tartott az Erdélyi Unitárius Egyház. A zsinat fénypontja az újonnan választott püspök Bálint Bencédi Ferenc felszentelése volt. Bár kötelességem lett volna, nem tudtam részt venni rajta. Egy másik kötelességnek kellett eleget tenni. Temetés volt a faluban. Utolsó útjára kísértük Biás Béla bácsit, aki életének 77 évében adta vissza lelkét a Teremtőnek. Az alábbi prédikációval búcsúztattam.

“És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2,17) “Jézus (...) kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.” (Jn 7,37 )

Múlt vasárnap az egyházközség gondnokával meglátogattuk a betegágyán. Amikor ketten maradtunk a szobában, megfogta a kezem. Rám nézett. Egyik szemével homályosan és sejtelmesen nézett mint, aki már nem csak ezt a világot látja, hanem átlát egy másik világba. A másik szeme élettel telten, vidáman és huncutul csillogott, ahogyan azt mindig is láttuk. Megfogta a kezem, rám nézett és megkérdezte: „Miért múlik el minden ami szép?” Hallgattam. Csak magamban folytattam az elkezdett nóta szövegét: „Ki tudja, hogy visszajön-e még / Két szememből lepereg a könny / Bánom is én jöjjön, ami jön.” (Nóta)

Amikor halottnak harangoztak és közölték velem Béla bácsi halálhírét, ez a nóta jutott eszembe. Azután az, hogy tudta. Azután az, hogy ott a betegágyon az adott helyzet legfontosabb pillanata és közölnivalója nem a kérdésben volt (Miért múlik el?), hanem abban, amit kimondatlanul is tudomásul vett: "Bánom is én jöjjön, ami jön."

Hegedűszóval, nótával, vidám kedvel szépnek élte az életet, még nehéz betegségének ideje alatt is. Hegedűszóval, nótával, vidám kedvel nézett szembe a szépség végleges elmúlásával.

Azt a kérdést, amit feltett nekem a betegágyon, más változatban egy közkézen forgó SMS-szöveg így fogalmazza meg: „Miért múlik el minden ami szép? Miért fáj szívünk az elmúlt tegnapért? Miért nem lehet örökös a ma? Akkor nem kellene elválni soha.” (Szerelmes SMS)

Az apostoli levél és az evangélium felolvasott gondolatai a Béla bácsi "Miért múlik el?" kérdésére válaszolnak.

Az apostol tömör válasza a feltett kérdésre: Elmúlik minden szép, de Isten szépsége megmarad örökké.

Ez János apostol biztatása: Nem múlik el minden szépség. Lehet, hogy minden mulandó, lehet, hogy a lét kezdetétől minden következetesen az elmúlás felé tart. Lehet sok minden, de egy valami biztos: A sok mulandóság között van valami, ami kitörölhetetlen, a világból nem kiradírozható, elpusztíthatatlan. Van egy örök szépség: Isten szépsége.

Az evangéliumi tudósításban azért kínálta Jézus az élet szomjúságára az örökélet forrásának vizét, hogy az ember megtalálhassa Isten szépségét életében. Hogy az ember ezzel a megtalált szépséggel erősítse és bátorítsa életét. Hogy az utolsó órákban is ez enyhíthesse szomjúságát. Hogy a „jöjjön ami jön” órában ezzel a szépséggel léphesse át a halál küszöbét.

Ha Isten szépsége örökkévaló, akkor az ember, aki Jézus evangéliumával megtalálta és megtartotta ezt a szépséget - szintén örökkévaló, mert a megtalált szépséggel az örökkévalóság idejébe lép át.

Hiszem az örök életet! - mondjuk unitárius hitvallásunkban. Ezzel az örökélet-hittel búcsúzunk tőle, aki átlépett tőlünk Isten szépségének örökkévaló idejébe.

Nótával készült utolsó útjára. Nóta szól a hegedűből az utolsó útján. Örökélet-hitünket a hegedűre hangolva, nótás gondolattal búcsúzunk tőle: "Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű, szép ország". Isten legyen vele. Ámen.
S.